Ugrás a tartalomra
híd

A Maros folyót átívelő híd a 43. számú út Makó és Kiszombor közötti szakaszát köti össze. Jelentősége abban rejlik, hogy a Románia felé vezető nagylaki határátkelőhöz vezet. A híd első verziója még 1926-ban épült, de a második világháború során elpusztult, amikor a szovjet csapatok bevonulásakor 1944-ben a visszavonuló magyar csapatok felrobbantották. A háborút követően sokáig csak egy provizórikus fahíd helyettesítette, majd 1948-ban történt meg az újjáépítése. Ez a régi mederhíd négynyílású, alsópályás, rácsos főtartójú, Gerber-tartó rendszerű acélszerkezetes volt. Teljes hossza 110,84 méter volt.

DOK/UVA/FF7/91525
DOK/UVA/FF7/91527

A negyedik ötéves terv a hídhálózat bővítését is célozta, erre összesen 2,5 milliárd forintot fordítottak. Az 1970-es évek elején ennek keretében megkezdődött a makói Maros-híd áttervezése is. Erre azért volt szükség, mert egyrészt a régi híd középső pillérének helyzete akadályozta télen a jég zajlását, ami a meder kimosását okozta. A közúti forgalom növekedésével a korábbi, 4,80 méter szélességű kocsipálya is szűkössé vált. Nem elhanyagolandó szempont volt az sem, hogy mind az ártéri, mind a mederhíd tartószerkezetének teherbírását alkalmatlannak találták a felmérések során – ez azt is jelentette, hogy a régi hídelemeket nem lehetett az újba beépíteni.

DOK/UVA/FF7/91552
DOK/UVA/FF7/91540

A Hídépítő Vállalat által készített új mederhíd háromnyílású, párhuzamos övű acél főtartója a pillérek feletti pilonokra ferde rudakkal került felfüggesztésre. A kétoldalú kocsipálya szélességét 11 méterre bővítették. A híd időre való elkészülte főként annak volt köszönhető, hogy a MSZMP XI. kongresszusa és a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére az építők munkaversenyfelajánlásokat tettek, vagyis jelentős mennyiségű túlórát teljesítettek. Az ünnepélyes átadón Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes kitűntetésben részesítette a brigádvezetőket, a műszaki ellenőrt, valamint Dr. Darvas Endrét, a híd tervezőjét. Az elkészült hidat 1974. december 4-én adták át a forgalomnak. 

 

Felhasznált források:

Új hidak és felüljárók országszerte. Népszava, 1971.01.17. 99. évf. 14. sz.

Felavatták a makói Maros-hidat. Csongrád Megyei Hírlap, 1974.12.05. 19. évf. 284. sz.

Felhasznált irodalom: 

Dr. Darvas Endre: A makói Maros-híd (http://hidak.hu/uva/uva76_1_03cikk.pdf

Tóth Ferenc: A makói rév és híd. A Makói Múzeum Füzetei 19. Makó, 1977.