Az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ 2016 óta vesz részt a Kulturális Örökség Napjain, melynek idén a közlekedés a fő tematikája. Szeptember 21-én, szombaton kétféle programmal várjuk az érdeklődőket.
A nap folyamán két alkalommal is lehetőség lesz betekintést nyerni a több, mint 4000 m2-en elterülő raktárunk és az állami tervezővállalatok világának rejtelmeibe.
Időpontok: 11:00 és 14:00 óra. A bejárás kb. egy órát vesz igénybe.
Szolnok mindig is a magyar vasút fontos központi helyszíne volt. 1847. szeptember 1-jén nyitotta meg Kossuth Lajos és Széchenyi István a Tisza partján lévő kis szolnoki vasútállomást, a régi „indóházat”. 1857-ben megközelítőleg a mai helyén épült a második épület, majd ezt is átépítették a kor neves állomásépítésze, Pfaff Ferenc tervei szerint. Ez az épület azonban az 1944-es bombázások során súlyosan megsérült, így újjáépítése már rögtön a háború után felemerült.
A Maros folyót átívelő híd a 43. számú út Makó és Kiszombor közötti szakaszát köti össze. Jelentősége abban rejlik, hogy a Románia felé vezető nagylaki határátkelőhöz vezet. A híd első verziója még 1926-ban épült, de a második világháború során elpusztult, amikor a szovjet csapatok bevonulásakor 1944-ben a visszavonuló magyar csapatok felrobbantották. A háborút követően sokáig csak egy provizórikus fahíd helyettesítette, majd 1948-ban történt meg az újjáépítése.
’Mirhó’ szavunk eredetileg azt a kis vízhozam elvezetésére tervezett, keskeny és sekély árkot jelentette, amit a gazdák két alacsonyabban, laposabban fekvő telek közé húztak, hogy a tavaszi és az őszi megnövekedett csapadékmennyiséget, illetve az ország bizonyos területein állandó problémát jelentő talajvizet elvezessék. A Tiszántúlon azonban 1745 óta mint földrajzi név él a köztudatban: a Mirhó-fok egy megközelítőleg egy-másfél kilométer átmérőjű medret jelöl a Közép-Tisza-vidék keleti, délkeleti részén.