Vadász György 1933. február 18-án született Budapesten. Családi hátterét szemügyre véve pályaválasztása egyáltalán nem meglepő: építészcsaládban nőtt fel, édesapja, Vadász Mihály a két világháború között alkotott maradandót, és Preisich Gáborral vezetett közös tervezőirodát, de nagybátyja, Vadász Károly is építésznek tanult.
Február 18-a, Jókai Mór születésének napja egyben a Magyar Széppróza ünnepe. Az író otthona, a Svábhegyen található mai Jókai-kert 1975 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2007 óta pedig védett történeti kert. A területet 1853-ban vásárolta meg Schweitzer hegedűgyárostól 2200 forintért. Az egykori kőbánya telkéről gyönyörű kilátás nyílt a fővárosra, igaz, a telek inkább nézett ki kezdetben dzsungelnek.
A budai Várhegyet átszelő alagút fontos közlekedési csomópont: összeköti Krisztinavárost a Széchenyi Lánchíd budai hídfőjével és a Clark Ádám térrel. Az építmény kivitelezése tartogatott meglepetéseket, a második világháború után pedig több részletben kellett helyreállítani és modernizálni. A Dokumentációs Központ gyűjteményében az Állami Mélyépítéstudományi és Tervező Intézet (ÁMTI) 1949-es munkáinak, valamint az UVATERV 1973-as, teljeskörű felújításának tervei is megtalálhatók.
A Veszprém vármegyei Taliándörögdön hatalmas, hófehér antennák törik meg a tájat. A nagy távolságú, kontinenseken átívelő távközlés az 1960-as években indult robbanásszerű fejlődésnek. Az első űrtávközlési műholdat – amely az Egyesült Államok és Európa között biztosított vételi összeköttetést – a Telstar 1-et 1962-ben indította útjára a NASA.
Lyukóbánya egy a diósgyőri Acélművek szénellátását biztosító körülfekvő telepek és települések szénmezői közül. Mára a feledés homályába veszett omladozó viskóival, kiégett kertjeivel, kóbor kutyáival, azonban néhány nemzedékkel korábban még megingathatalan, sztoikus bástyaként állt a környék szénbányászatának középpontjában, büszke bányászcsaládokkal, akik a település egyre feljebb és feljebb ívelő történetét alakították.
Dragonits Tamás 1924. november 13-án született Budapesten. 1941-ben jelesre érettségizett a budapesti Szent Benedek Gimnáziumban, majd a következő évtől megkezdte építészmérnöki tanulmányait a József Nádor Gazdaságtudományi és Műszaki Egyetemen.[1] Sok más korábbi műegyetemi hallgatóhoz hasonlóan őt is katonai behívóval nyugatra vezényelték a nyilasok, hogy a német újjáépítésben segédkezzen. A vonat azonban Németország helyett Dánia felé vette az irányt, ahonnan nemsokára Svédországba utazott tovább.
Dunaújváros 1950-től kezdődő építésétől kezdve a kereskedelmi és a vendéglátóipari ellátottság a ’60-as évekig szinte végig problémát jelentett. Az építkezés kezdetén ezek az egységek ideiglenesnek szánt barakkokban kezdték meg a működésüket és az építkezés „vadnyugati” állapotai között váltak nem éppen ideális közbiztonságuk miatt hírhedtté, úgy, mint a Kékegér vagy a Késdobáló. A Következőkben két olyan vendéglátóipari helyet mutatunk be, amelyek az adott korban más minőséget képviseltek az elődeikhez képest.
Az Élelmezési Minisztérium az 1950-es években elhatározta, hogy a lakosság jobb ellátása érdekében új kenyérgyárakra van szükség.[1] A kenyérgyár működése roppant egyszerű: a nyersanyag bekerül az üzembe, ahol lehetőség szerint a legtöbb folyamatot igyekeztek automatizálni. Az elkészült, friss pékárut aztán innen viszik a boltokba. Nem kellett minőségi romlástól tartani, hiszen elméletileg az üzemben mindig ugyanolyan kenyeret tudtak sütni.
Idén első alkalommal veszünk részt a Múzeumok Őszi Fesztiválján, mely idén "Minőségét megőrzi!" (gasztronómia és közgyűjtemények) mottóval hirdette meg a programsorozatot. A Dokumentációs Központ gyűjteménye bőségesen tartalmaz a mezőgazdasághoz, élelmiszeriparhoz, kereskedelemhez és vendéglátóiparhoz kapcsolódó terveket, kiadványokat, fotókat és filmeket, így megszólítva éreztük magunkat a téma kapcsán. Az eseményre 2024. október 18-án kerül sor nálunk és látogatóink két program közül választhatnak.
1950-ben, az első ötéves terv indulásakor a magyar kormányzat nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a gazdaság szovjetizálását. Az erőltetett iparosítás és a hadseregfejlesztés érdekében a mezőgazdaság alárendelt szerepkörbe került: a parasztságra hárult a feladat, hogy a magyar lakosságot ellássák élelmiszerrel, beruházásokra azonban csak csekély összegeket biztosítottak. Megindult továbbá a parasztság termelőszövetkezetekbe való erőszakos „terelése”, amelytől szovjet típusú kolhozok, mezőgazdasági nagyüzemek létrejöttét várták.