Ugrás a tartalomra
békásmegyer

A Budapest100 idei tematikája az 1970-es építészeti öröksége, így a programsorozathoz az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ is tudott kapcsolódni a volt állami tervezővállalatok gyűjteményeinek köszönhetően!

Az elmúlt hónapokban rengeteg önkéntes keresett meg minket, hogy az általuk kutatott épületekhez terveket, fotókat, filmeket keressünk. A legtöbben a XI. kerületben található épületekkel kapcsolatban kerestek minket, de szép számmal reprezentálta magát a III. és a XIV. kerület is! Nem csak középületeket, hanem paneltechnológiás lakóépületek, lakótelepek is terítékre kerültek. A megnyitó házak már böngészhetők a Budapest100 oldalán.

A kutatásokkal párhuzamosan két résztvevő iskola diákjait is fogadtuk, akik egy workshoppal egybekötött raktársétán vehettek részt, hogy megismerkedhessenek a korszak építészetével és saját iskolájuk terveivel. Ezúton is köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk!

Május 11-én, szombaton, az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ is megnyit! 11 és 13 órakor indulnak majd a rendhagyó kiállítótérből a rövid bemutatóval egybekötött raktársétáink, ahol lehetőség lesz közelről is megismerkedni az egykori tervezővállalatok hagyatékával. A program regisztrációhoz kötött, a jelentkezés április 26-án nyílik meg a Budapest 100 oldalán a programok menüpontban. 

Programfüzetet Ügyfélterünkben is szerezhetnek nyitvatartási időnkben hétfőtől csütörtökig 9 és 17 óra között!