Vadász György 1933. február 18-án született Budapesten. Családi hátterét szemügyre véve pályaválasztása egyáltalán nem meglepő: építészcsaládban nőtt fel, édesapja, Vadász Mihály a két világháború között alkotott maradandót, és Preisich Gáborral vezetett közös tervezőirodát, de nagybátyja, Vadász Károly is építésznek tanult.
Már nagyon korán fogékonnyá vált a művészetekre, gyermekkorában még zenei pályafutásról álmodozott, s egy darabig a Zeneakadémiára járt, édesapjának köszönhetően azonban egyre inkább az építészet, az „alkotás” felé sodródott.
„Lényegebbé vált, hogy kitalálsz valamit, azt lerajzolod és a vonalak futtatásából és a sík lapból az épület lassan kezd guggolni, térdre állni, majd fölállni és megszületik a háromdimenziós mű, ami az életünket kíséri és velejárója, hiszen benne születsz, benne élsz és benne halsz meg.” [Mesterek a kortárs magyar építészetből]
A Toldy Ferenc Gimnáziumban való érettségit követően 1952 és 1957 között végezte el az építészmérnöki képzést a Műegyetemen. Itt kötött barátságot Iványi Lászlóval, Tokár Györggyel, Kévés Györggyel és ifj. Rimanóczy Gyulával. Nagy hatással volt rá a tanszékvezető Weichinger Károly (budapesti Pálos kolostor, Szilágyi Erzsébet Gimnázium) és a Középülettervező Vállalatnál tevékenykedő Dávid Károly (Népstadion, Ferihegyi repülőtér felvételi épülete).
IPARTERV (1957–64)
Az egyetemről a BUVÁTI-hoz került, de már ebben az évben átkerült az IPARTERV-be csoportvezető építészként. Olyan tapasztalt építészektől tanulhatott, mint Callmeyer Ferenc, Molnár Ferenc és Bőnyei János. Az 1958–61 közötti időszakban elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját, mestere Böhönyei János volt (kaposvári fonoda, miskolci pamutfonó), de nagy hatással volt rá Szendrői Jenő munkássága. Ahogy ő fogalmazott, „építésztanonci” időszakában két kisebb épületterve is bekerült a sajtóba, az egyik az ÁFOR benzinkútjaihoz készült típusterve, a másik pedig a Röppentyű utcai üzemi épület volt.
1962-ben Tokár Györggyel együtt kiállítást rendezett a műanyag alkalmazási lehetőségeiről az építőiparban. Még ebben az évben kiküldte a Mesteriskola a színháztervét a londoni építészeti kiállításra, melyről saját maga számolt be a Magyar Építőművészet hasábjain. A pályázatra kocsikból álló és összerakható színházépületet tervezett, amit a könnyű anyaghasználatnak köszönhetően gyorsan össze lehet állítani.
Callmeyer Ferenc badacsonyi Tátika éttermének belsőépítészeti megoldásai is neki köszönhetők, itt az egyszerűségen volt a hangsúly: a belépés oldalával ellentétes falfelületet borovi fenyőből készült kabinlécezéssel vonták be, az asztalok dió színfurnérral készültek, az ülőgarnitúrák pedig acélcsövekből, műanyagcső fonatokkal.
Szintén 1962-ben adták át a Tokár Györggyel együtt tervezett szegedi lakóház épületét. A saroktelken létesült földszint+3 emeletes ház tégla és vasbeton vegyesvázból készült, jellegzetességét a vasbeton lamellasorból kinyúló előtető adja.
A következő években Vadász és Callmeyer több épületen is együtt dolgozott, először egy hétvégi ház típustervén, majd az Ábrahámhegyi Földművesszövetkezeti Campingen. A hétvégi házak, nyaralók Vadász György munkásságában később is megjelentek, 1969-ben például növelhető fanyaralót tervezett.
Egyik utolsó IPARTERV-es munkája az 1963–64 között épült monolit vasbetonvázas székesfehérvári VTR irodaház volt, ahol a belsőépítészeti megoldások során kontrasztos színeket és anyagokat (natúr tölgyfa szekrénysorok – tömör, fekete ajtók; fehér falak –, fekete ablakok) használt.
BUVÁTI (1964–85)
1964-ben Vadász György visszatért a BUVÁTI-hoz – immár osztályvezető építészként –, ahol belekóstolhatott a házgyári elemekből készült lakótelepek tervezésébe. 1968-ban részt vett a Rákospalota-pestújhelyi lakótelep építészeti terveinek elkészítésében Bene Lászlóval, Iványi Lászlóval és Vedres Györggyel. Ezzel párhuzamosan készült a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor úttal párhuzamosan a 131 lakásos, kilencemeletes, függőfolyosós lakóépülete Mondok Tamásnéval közösen.
Több sikeres pályázaton is részt vett a BUVÁTI-val, közben pedig kisebb tervezései is megvalósultak, pl. a Baross téren az Idegenforgalmi kirendeltség számára tervezett üzlethelyisége Katona Péterrel közösen, vagy a nagytétényi ABC-áruház.
1971-ben elnyerte az Ybl Miklós-díj második fokozatát a 11. kerületi Tétényi úti (ma Szent Imre kórház) kórházpavilon terveiért. Tokár György az épülettel kapcsolatban a „ritmus” megjelenítését emelte ki, az ablakok változtatásával azonos megvilágítású, de mégis egyedi helyiségeket hozott létre a betegek számára, amely a homlokzaton is egyfajta játékosságként tűnik fel.
A 12. kerületi Árnyas úton Perczel Annával közösen tervezett lakóépülete minden irányban lépcsőző plasztikai rendszerével, az íves, fehér műkő-mellvédekkel és műkőkelyhekkel – melyeket sötétkék pécsi pirogránit falak fognak közre –, a budai hegyvidék egyik igen különleges alkotása.
„Vadász Györgyék szép, műves háza nagy szorgalommal, kitűnő ízléssel készült alkotás, melyet tervezőirodai rendszerünkben csak fizetetlen lelkesedéssel és mániákussággal lehet létrehozni” – Makovecz Imre. [Magyar Építőművészet, 23. évf. 5. sz.]
1978-ban ismét egy izgalmas lakóházat tervezett, ezúttal a 3. kerületi Erdőalja útra, de immáron magántervezésben. A monolit téglaszerkezet vonalvezetése tördelt, így jobban belesimul a tájba. A fehér fazsalugáteres ablakokat mezőtúri téglaborítású faltestek fogják közre.
Még ebben az évben tanítani kezdett a MÉSZ Mesteriskolájában, 20 évvel saját képzését követően.
Ennek az időszaknak az egyik legmeghatározóbb munkája Zalaegerszeg városközpontjának megtervezése volt, amely már 1972-ben megindult a beruházási program elkészítésével. A korábbi épületek 80%-át szanálásra ítélték, s az új, egységes koncepciójú központot több ütemben kívánták megvalósítani. Vadász az 1976–80 között született jellegzetes „Csipkeházaival” a zalai dombvidék mozgalmasságát kívánta megidézni. A kisvárosi léptékű lakóházak váltakozó homorú-domború formái szintén a térbeliséget fokozzák. A következő ütemekre már csak a rendszerváltás után került sor, amelyek jól reprezentálják Vadász építészetében az átmenetet a késő modernből a posztmodernbe.
1980-ban adták át a 6. kerületi Jókai téren a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének (MEDOSZ) vendégotthonát. A Mészáros Endrével közös épület jól illeszkedett környezetébe, a változó kiülésű homlokzati tömegek, a sötétkék pyrogránit és az alumínium nyílászárók azonban a korszak építészeti jellegéhez igazodtak. 2011-ben immár saját építészirodájával vett részt az épület felújításában.
Részt vett – Aratóné Fohl Mártával közösen – a Gellért-fürdő rekonstrukciós munkáiban is, amelynek során megújításra került az épület szerkezete a korszak igényeinek megfelelően, valamint megújultak a belső terek is.
Szintén fontos városképi munkája volt a gellérthegyi víztároló támfalplasztikájának megoldása, amin Széll Andrással dolgozott együtt. A tervezők feladata az volt, hogy a medence által kirajzolt magaslat ne tájidegen műtárgyként jelenjen meg, hanem beolvadjon környezetébe. Vadász és Széll földbarna színű támfalrendszere ritmikus mozgást mintáz, a zöld környezetbe belesimul, közben azonban a víztározó bejáratát elrejti a kíváncsi szemek elől.
Főépítészként
1983 és 1987 között Baja, majd 1986 és 1998 között Pásztó főépítészeként tevékenykedett. Baján a városközpont modern kiépítésén dolgozott 1986 és 1890 között, míg a Mátra lábánál fekvő Pásztóhoz érzelmi szálak is fűzték, hiszen felesége innen származott. Vadász nem csak sorházakat tervezett a településre, hanem az új városközpontot is.
„Tetszett, hogy egy kisvárosnak egy picit segíthettem az építészeti gondjait, ami talán nem áll meg ott, hogy építészet, hanem tovább megy és ez eljut esetleg az emberi szívekbe.” [Mesterek a kortárs magyar építészetből]
Artunion Széchenyi Építőművész Stúdió (1985-88) és PÉCSITERV
Tanítványaival, egy tehetséges és fiatal gárdával alapította meg a műtermet, a PÉCSITERV önálló, pesti tagozatát. Ebben az időszakban vidéken és Budapesten is dolgozott: Baja, Balatonalmádi, Pásztó és Zalaegerszeg új városközpontja is a nevéhez fűződik, de lakóépületet és tanulmánytervet is készített.
Vadász és Társai Építőművész Kft. (1991–2024)
Építészetében nem lehet egyetlen stílust megragadni, ugyanúgy otthonosan mozgott a posztmodernben, a történelmi épületformák előtti tisztelgésben és a korai modernben. Utóbbi legékesebb példája a budapesti Beregszászi úton épült New-Bauhaus Lakópark volt 1997-ben. 2000-ben, a hannoveri EXPO-ra készült magyar pavilonja, melyet Basa Péterrel és Fernezelyi Gergellyel együtt készített, hatalmas nemzetközi sikert aratott.
Idős korában is számos meghatározó épületet alkotott, többek között a sényei „Isten Kemencéje” kápolnát, az esztergomi Grand Hotelt és a Radnóti Miklós Művelődési Házat.
Igazi polihisztor volt, a különböző társművészetek mindig részét képezték építészetének, de számos önálló képzőművészeti alkotást is köszönhetünk neki, például a Budai Várban található Koldus-kaput, a mohácsi Nemzeti Emlékhelyet, a muhi csata emlékhelyét vagy a Gellérthegyi kilátókövet.
Felhasznált irodalom és források:
Gottdank Tibor: Dinasztiák: Bűvös Vadászok (https://epiteszforum.hu/dinasztiak-buvos-vadaszok)
Ház+Mesterek (https://www.youtube.com/watch?v=Ee1pnLwTIrU)
Mesterek a kortárs magyar építészetből (https://www.youtube.com/watch?v=IYDbrhIA3Cc&t=1s)
Magyar Építőművészet [8., 9., 11., 13., 15., 18., 19., 22., 23., 27., 28., 29., 31. évf.]
Építők Lapja [63., 67. évf.]