A Vértes-és Gerecse-hegységek közötti medencében megindult széntermelés hatására az itt húzódó kis falvakban a megnyíló bányák, a nyersanyag kitermelése és a kedvező közlekedési viszonyok hatására egyre növekedett a lakhatási kedv. Mind nagyobb méretű és rendszertelen településhalmazok keletkeztek, összekeveredtek és egymásra épültek a lakóterületek és az ipari övezetek, és rohamosan erősödött a légszennyezettség is.
A területrendezés elodázhatatlanná vált, mikor 1947-ben Alsógallát, Bánhidát, Felsőgallát és Tatabánya “Ófalu” részét egyesítve Tatabánya néven várossá nyilvánították a településcsoportot.
1950-ben született meg az első általános rendezési terv, majd 1961-ben újat készített a Városépítési Tervező Vállalat (VÁTERV), a közlekedési munkarészek kidolgozására pedig az Út- Vasúttervező Vállalat (UVATERV) tett javaslatot. A megyekszékhelyi rangra emelt Tatabánya lakosságának hosszútávú lakosságnövekedését 75.000 főre jósolták, ezt az 1967-es felülvizsgálat 85.000 – 90.000-re becsülte. Az 1960-as években a város mintegy egyharmada levegőszennyeződésnek kitett területen élt, ezt tetőzte az épületállomány avultsága is, így nagyarányú szanálásra került sor Tatabányán is, Ajkához hasonlóan. A kényszerű bontások lehetőséget teremtettek a lakóterületek tömörítésére, a városon belüli kedvezőtlenül nagy távolságok pedig a korszerű és megfelelően funkcionáló közlekedési hálózat kiépítését tették lehetővé.
Tatabányán a városfejlesztés egyik legfontosabb tényezőjévé a tömeges lakásépítés vált, a fejlesztés 1950-ben az Újváros északi részén kezdődött meg, a régi községektől a legtávolabb; emellett jelentős rendezésre szorult a Kertváros és Dózsakert is. Újvárosra négyszintes épületeket irányzott elő az első általános rendezési terv, amely öt szomszédsági egységből állt: kettő Vértesszőlős felé, három pedig a központ és Alsógalla között terül el. A szomszédsági egységeket önálló iskolákkal, óvodákkal, bölcsődékkel és más közintézményekkel látták el. A tervezési folyamatban Visontai Miklós munkáját Károlyi Antal (LAKÓTERV) nagyban segítette. Mára Újváros közigazgatási, adminisztratív és kereskedelmi központtá vált: a bánya megszűnésével a korábban nagy gazdasági és kulturális súllyal rendelkező Óváros szerepe is csökkent.
Az új város új városközpontot is követelt, a korábbi településrészek központjai színvonaluknál és helyzeti adottságaiknál fogva nem voltak képesek betölteni ezt a szerepet, így az Mandel Tamás (LAKÓTERV) tervei szerint az Újvárosban kapott helyet és kialakítást. A Fő téren az itt álló szocialista realista stílusban épült egykori megyeháza épületének környezetébe így emelték a Városi Tanács és Pártház közös tömbjét (Mandel Tamás), és a Centrum Áruházat (Hollay György, LAKÓTERV).
A ‘70-es években megkezdődött a dózsakerti városrész gyors ütemű beépítése is, az I. ütemben Láng Tivadar, a II. ütemben Zsitva Tibor (VÁTI) tervei szerint. A korszerű funkcionális elvek megvalósatásának érdekében már a nagyblokkos és házgyári technológiát alkalmazták; a blokkos építési mód lehetővé tette, hogy a lakásállomány nagy része öt- és kétszintes épületek városképet gazdagító keverékéből jöhessen létre, melyet szerencsésen egészít ki a panelből épített pontházak karcsú tömege. Dózsekertben az épületek csoportjai között védett játszótereket, pihenőterületeket alakítottak ki, melyeket elkerül az autóforgalom. Korszerű, uszodával ellátott általános iskola épült, komplex gyermeknevelési központ jött létre, melynek célja a korosztályokon átívelő közösségépítés és a testnevelés népszerűvé tétele volt. 1979-ben új szolgáltatóegységek kialakítására került sor: ekkor épült a Lövér étterem, a Vértesalja Áfész központja, az élelmiszeráruház (ma Spar), az új orvosi rendelő, az iskola és óvoda. A Sétáló utca természetes központtá nőtte ki magát, és ebben megelőzi a többi városrészt.
A városközpontban létrehozandó Művelődési Központ és Múzeum (ma: Közművelődés Háza) terveinek elkészítésére Virág Csabát, a LAKÓTERV egyik kiváló építészét kérték fel 1975-ben, mely feladat 1977-ben kiegészült a Tatabánya (Újvárosi) városközpontjában meglévő együttes befejezésével, majd pedig 1980-ban a teljes városközpont kialakításával. Utóbbi keretein belül készült az Élelmiszer Bevásárlóközpont és Tatabánya-Alsó Vasútállomásának Utasforgalmi Épülete. Virág a városközpont tervezésénél arra törekedett, hogy a beépítettség és a használat intenzitása megnőjön, és a már meglévő épületek közé, egyfajta urbánus hangulat megteremtése érdekében újabb épületek, terek, üzletekkel tűzdelt sétálóutcák épüljenek.
“Azt gondolom, hogy a városi életnek talán az az egyik sajátossága, hogy vannak (legyenek) ilyen helyek (...), ahol valamit látni, valakikkel - ismerőseinkkel találkozni, vagy egyszerűen csak emberek között lenni lehetséges.” (Virág, 1986)
