településfejlődés

Dunaújváros 1950-től kezdődő építésétől kezdve a kereskedelmi és a vendéglátóipari ellátottság a ’60-as évekig szinte végig problémát jelentett. Az építkezés kezdetén ezek az egységek ideiglenesnek szánt barakkokban kezdték meg a működésüket és az építkezés „vadnyugati” állapotai között váltak nem éppen ideális közbiztonságuk miatt hírhedtté, úgy, mint a Kékegér vagy a Késdobáló. A Következőkben két olyan vendéglátóipari helyet mutatunk be, amelyek az adott korban más minőséget képviseltek az elődeikhez képest.

Gazda Anikó 1982-ben nyakába vette fényképezőgépét és munkatársaival bejárta egész Fejér vármegyét, azon belül is 105 települést, hogy karakteres településrészeket vagy építészeti együtteseket találjon. Az összefoglaló alapján főként egy-egy utcát emeltek ki, ahol megmaradtak a népi építészeti stílusban épült lakóházak, de megőrzendőnek ítéltek 16 településközpontot, 6 jól körülhatárolható épületegyüttest, 3 egész települést és 3 összefüggő területet. 

Pécsely egy dombokkal övezett medencében fekszik néhány kilométerre a Balatontól. A falu két település, Nagypécsely és Nemespécsely egyesítésével jött létre 1941-ben, az 1950-es megyerendezésig ráadásul Zala vármegyéhez tartozott. Nagypécsely nagyrészt az óbudai prépostság birtoka volt, de voltak földjei a településen a tihanyi apátságnak és a veszprémi káptalannak is. Nemespécselyen több nemesi család is lakott, köztük a Pécseliek is. A mai Klára-puszta a korszak forrásaiban Kispécselyként szerepelt, ez az elnevezés a 17. század végére azonban teljesen eltűnt.

A 1800-as évek második felétől már megtelepedik a bányászat és az ipar a településen, azonban a kiépülése rendszertelen volt a mai belvárosban a salgó folyó mentén kialakuló főútvonalat szegélyezve épültek különböző kereskedők házai a gyárakhoz illetve a bányákhoz kapcsolódó lakótelepek pedig a várostól függetlenül fejlődtek az adott vállaltok beruházásában. A II.

“Leninvárosnak nincsenek még tradíciói, házaihoz, tereihez alig-alig fűződnek még asszociációk, alig van múltja, nagyobbrészt csak jelene és jövője van; olyan, mint az épülő lakás, amelynek egy szobája lakható már, de a többi még készül.” (Füle, 1973)

Pécs második világháború utáni legnagyobb arányú városfejlesztése a 70-es évekig a nyugati városrészben az egykori polgári repülőtér helyén felépült 20 000 lakosú új komplett városrész, vagy ahogy sokan hívják ma, “uránváros” volt. Az Uránváros név azért találó, mert valóban ennek az ércnek a mecsekben Kővágőszőlős és környékén való felfedezése hívta életre ezt a városrészt.

A Vértes-és Gerecse-hegységek közötti medencében megindult széntermelés hatására az itt húzódó kis falvakban a megnyíló bányák, a nyersanyag kitermelése és a kedvező közlekedési viszonyok hatására egyre növekedett a lakhatási kedv. Mind nagyobb méretű és rendszertelen településhalmazok keletkeztek, összekeveredtek és egymásra épültek a lakóterületek és az ipari övezetek, és rohamosan erősödött a légszennyezettség is.

“Gumicsizma nélkül ősztől tavaszig nem lehetett kimenni az utcára. Régmúlt időkre emlékeztető lakótelepek és jómódú bányászcsaládok csinos házaiból álló utcák váltakoztak sivár, unalmas, szürke épületekkel, amelyeket sebtében emeltek az ötvenes évek elején, s amelyeknek lépcsőházaiban Ajka újdonsült városlakói telente hatalmas szalmakupacok alatt disznót perzseltek.” - írja a Népszabadság 1967-ben a helybeliek keserű humorával csak a legfejlettebb ipari faluként emlegetett Ajkáról.

„Debrecen egyik legrégibb nevezetességét, az Arany Bika szállót is elérte a végzete, hogy a modern kultúra építse fel romjain mindazt a kényelmet és művészetet, amit a ma embere joggal igényel.”

Dunaújváros építését egy 1949-es minisztertanácsi határozatban rögzítette az akkor kormányon lévő Magyar Dolgozók Pártja. A város építése mai szóhasználattal élve “zöldmezős” beruházás volt ugyanis a dunapentelei lösz fennsíkon szántóföldek és legelők helyén jelölték ki Dunai Vasmű és a hozzá tartozó akkor még csak 7000 fősre tervezett kiszolgáló lakótelep helyét.