“Leninvárosnak nincsenek még tradíciói, házaihoz, tereihez alig-alig fűződnek még asszociációk, alig van múltja, nagyobbrészt csak jelene és jövője van; olyan, mint az épülő lakás, amelynek egy szobája lakható már, de a többi még készül.” (Füle, 1973)
Tiszaújvárost a szocialista ipartelepítési program hívta életre, mikor Tiszaszederkény és Tiszapalkonya községek mellett, a Sajó – Tisza szögben az Országos Tervhivatal határozata szerint 1953-ban megkezdték az erőmű építését.
 |  |
Tiszapalkonya általános rendezési terve, településterv, Füle Lajos, 1956 – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény | Tiszaújváros, a kombinát és erőmű közös lakótelepének részletes rendezési terve, Juhász Jenő – Dokumentációs Központ / Tervtár, IPARTERV gyűjtemény |
Az első városrendezési tervet a VÁTI készítette 1955-ben a lakóhelyek kijelölésével, 10.000 lakossal és 2500 lakással számolva. Így az erőmű (1961-től Tiszai Hőerőmű) építésével párhuzamosan szolgálati és készenléti lakótelep létesült a gyári munkások számára, kiegészülve az infrastruktúrával is: élelmiszerbolt, bölcsőde, óvoda, posta, ruházati bolt, szálló is megjelent a lakosok kényelmét szolgálva. A városépítés első ütemében, 1955 és 1962 között többnyire két- és többszintes tömblakásokat építettek. Ekkor készült az ikonikusnak mondható, a várost jelképező Víztorony is Szánthó István (MÉLYÉPTERV) tervei alapján. A vasbetonvázas, csillag alaprajzú építmény csúszózsalus technológiával épült, 52 méter magas, és 700 köbméter víz befogadására alkalmas.
1963-ban az Építésügyi Minisztérium és a Megyei tanács országos nyilvános tervpályázatot írt ki 40.000 lakosú város telepítésére a tiszaszederkényi térségben. A pályázat elsődíjas pályatervét Gerő Balázs, Haláchy Lóránd, Kovács Miklós, Sándy Péter és Vojnits István készítették, amely jó alapot teremtett az 1964-es általános és részletes rendezési tervhez. Utóbbi alapgondolatai a következők voltak: a várost 4, egyenként 10.000 lakosú körzetben határozták meg, mely esetlegesen a jövőben bővíthető és tömör szerkezetű. “A bázismunkahelyek (ipari üzemeket) a főközlekedési úttól és a vasútállomástól délre és keletre, önálló szerkezeti egységként kezelendők, kialakításuknál arányos, komplex településszerkezeti egységek szervezésére kell törekedni. Szerkezet, funkció és városépítészeti kompozíció egységére kell törekedni, hangsúlyozva a gyalogos főhálózat szerkezet-meghatározó jelentőségét. A dinamikus hatású városkép érdekében középmagas házak mértéktartó alkalmazása lehetséges, azonban hagyományos, családi házak építése az újváros belterületén egyáltalán nem engedélyezhető.” Az általános rendezési terv közlekedési munkarészeit az UVATERV készítette.
 |  |
“Érkezés Miskolcról a főtér felé” – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény | “A lakótelep délnyugati főhomlokzata (nézet a kombinát felől) – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény |
Mindeközben épült a város legjelentősebb üzemcsoportja, a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK); elsőként a Lakkfesték és Műgyantagyár készült el (1961), majd követte a Nitrogén Műtrágyagyár (1967), az Első Magyar Polietiléngyár (1970) és az Olefin üzem (1975).
az 1960-as években az itt épülő lakások nagy többsége összkomfortos volt, szinte minden család rendelkezett rádióval, nagy részük televízióval is. Ebben az időszakban épült a kenyérgyár, és az üzletsor önkiszolgáló élelmiszerüzlettel, fényképésszel, cipésszel, háztartási- és bútorbolttal, órással. Átadtak két új általános iskolát, egy gimnáziumot, és felépült a Művelődési Központ is (1967, Szabó István, IPARTERV – KÖZTI). A robbanásszerű lakosságnövekedés és a fejlesztések hatására Tiszaszederkényt 1966-ban várossá nyilvánították, ami ezzel az ország 66. városa lett.
 |
Tiszaújvárosi látkép a víztoronnyal, előtérben a Bartók Béla út, Kazinczy út találkozása, 1966 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény |
 |
Józsa Bálint: Anya és lánya c. szobra a Béke út – Széchenyi utca kereszteződésében, 1965 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI |
1970-ben aztán a város felvette a Leninváros nevet, Lenin születésének 100. évfordulóján.
 |
Tiszapalkonya módosított részletes rendezési terve, Füle Lajos, 1958 – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény |
 |
A tiszaújvárosi városközpont déli, illetve északi oldalának ortogonális képe, Füle Lajos, 1957 – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény |
A nagymértékű iparfejlesztés és a gyorsütemű lakásépítések mellett szükségessé vált egy városközpont kialakítása is, ezért ennek rendezésére előkészítő tervpályázatot írtak ki 1975 nyarán. A Sajószögedre vezető forgalmi úttól délre meghatározott városközpont területén olyan vegyes magasságú lakóépület-csoport épült fel a Miskolci Házgyár termékeiből, melynek részben lábakra épült földszinti részein üzletek kaptak kialaktást. A terveket az ÉSZAKTERV vezető építésze, V. Csizy Klára készítette. Ezt követően a szolgáltatások sora is bővült: megépült a TISZA, a Sajó Áruház, a Bükk ABC, 1976-ban átadták a rendelőintézetet; megnyílt a Gelka szerviz, a Patyolat és a Posta is. A város ekkor már két középiskolával, 3 általános iskolával, 7 óvodával, 5 bölcsődével és 3 filmszínházzal rendelkezett, 1981-ben pedig átadták a Városi Tanács épületét (ma Városháza). A nyolcvanas években a fejlődés ütemes kissé lelassult, a kilencvenes években főleg családi házak épültek a Kertváros részen, 1991-ben a település neve Tiszaújvárosra változott.
 |  |
Tiszaújváros, magasház a Liszt Ferenc utca - Szederkényi út sarkán, 1963 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény | Tiszaújváros, Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola (ma Kazinczy Ferenc Ált. Isk.), 1963 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény |
 |  |
Tiszaújváros, Lorántffy Zsuzsanna utca, 1963 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény | Tiszaújváros, Széchenyi utcai üzletsor, 1969 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI |
A lokálpatriotizmus szempontjából érdekes lehet összehasonlítani Tiszaújvárost Ajkával. Ajkán a lakosság úgymond kénytelen volt elszenvedni a városrendezést, várostervezést, az az egykori település és központjának teljes szanálásával járt, a “genius loci” (hely szelleme) úgyszólván elhalhatott; helyette a lakosok próbáltak kötődni a helyette kapott új városképhez, otthonokhoz. Tiszaújváros egészen más helyzetből indult: az ipar hívta életre a várost, vonzotta magába a munkásokat, lakosokat, akiknek átlagéletkora 27 év körül volt a ’70-es években. Így maguk választották, alakíthatták a kollektív emlékeiket a várossal kapcsolatban. “Egy-két hónap múltán tősgyökeres leninvárosinak éreztem magam. (...) Mert egy új városban hamarabb lesz lokálpatriótává az ember, mint egy hagyományokkal bíró régiben. Könnyebb a kötődés.” (Tamás, 1979)