Ugrás a tartalomra
tiszaújváros

“Leninvárosnak nincsenek még tradíciói, házaihoz, tereihez alig-alig fűződnek még asszociációk, alig van múltja, nagyobbrészt csak jelene és jövője van; olyan, mint az épülő lakás, amelynek egy szobája lakható már, de a többi még készül.” (Füle, 1973)

Tiszaújvárost a szocialista ipartelepítési program hívta életre, mikor Tiszaszederkény és Tiszapalkonya községek mellett, a Sajó – Tisza szögben az Országos Tervhivatal határozata szerint 1953-ban megkezdték az erőmű építését. 

Tiszapalkonya általános rendezési terve, településterv, Füle Lajos, 1956 – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény

Tiszaújváros, a kombinát és erőmű közös lakótelepének részletes rendezési terve, Juhász Jenő – Dokumentációs Központ / Tervtár, IPARTERV gyűjtemény

Az első városrendezési tervet a VÁTI készítette 1955-ben a lakóhelyek kijelölésével, 10.000 lakossal és 2500 lakással számolva. Így az erőmű (1961-től Tiszai Hőerőmű) építésével párhuzamosan szolgálati és készenléti lakótelep létesült a gyári munkások számára, kiegészülve az infrastruktúrával is: élelmiszerbolt, bölcsőde, óvoda, posta, ruházati bolt, szálló is megjelent a lakosok kényelmét szolgálva. A városépítés első ütemében, 1955 és 1962 között többnyire két- és többszintes tömblakásokat építettek. Ekkor készült az ikonikusnak mondható, a várost jelképező Víztorony is Szánthó István (MÉLYÉPTERV) tervei alapján. A vasbetonvázas, csillag alaprajzú építmény csúszózsalus technológiával épült, 52 méter magas, és 700 köbméter víz befogadására alkalmas. 

Tiszaújváros általános rendezési terve, Farkas Tibor – Valentiny Károly – Zsitva Tibor, 1953 –  Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény

1963-ban az Építésügyi Minisztérium és a Megyei tanács országos nyilvános tervpályázatot írt ki 40.000 lakosú város telepítésére a tiszaszederkényi térségben. A pályázat elsődíjas pályatervét Gerő Balázs, Haláchy Lóránd, Kovács Miklós, Sándy Péter és Vojnits István készítették, amely jó alapot teremtett az 1964-es általános és részletes rendezési tervhez. Utóbbi alapgondolatai a következők voltak: a várost 4, egyenként 10.000 lakosú körzetben határozták meg, mely esetlegesen a jövőben bővíthető és tömör szerkezetű. “A bázismunkahelyek (ipari üzemeket) a főközlekedési úttól és a vasútállomástól délre és keletre, önálló szerkezeti egységként kezelendők, kialakításuknál arányos, komplex településszerkezeti egységek szervezésére kell törekedni. Szerkezet, funkció és városépítészeti kompozíció egységére kell törekedni, hangsúlyozva a gyalogos főhálózat szerkezet-meghatározó jelentőségét. A dinamikus hatású városkép érdekében középmagas házak mértéktartó alkalmazása lehetséges, azonban hagyományos, családi házak építése az újváros belterületén egyáltalán nem engedélyezhető.” Az általános rendezési terv közlekedési munkarészeit az UVATERV készítette. 

“Érkezés Miskolcról a főtér felé” –  Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény

“A lakótelep délnyugati főhomlokzata (nézet a kombinát felől) – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény

Mindeközben épült a város legjelentősebb üzemcsoportja, a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK); elsőként a Lakkfesték és Műgyantagyár készült el (1961), majd követte a Nitrogén Műtrágyagyár (1967), az Első Magyar Polietiléngyár (1970) és az Olefin üzem (1975).

Tiszaújváros, makettfotó – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény

az 1960-as években az itt épülő lakások nagy többsége összkomfortos volt, szinte minden család rendelkezett rádióval, nagy részük televízióval is. Ebben az időszakban épült a kenyérgyár, és az üzletsor önkiszolgáló élelmiszerüzlettel, fényképésszel, cipésszel, háztartási- és bútorbolttal, órással. Átadtak két új általános iskolát, egy gimnáziumot, és felépült a Művelődési Központ is (1967, Szabó István, IPARTERV – KÖZTI). A robbanásszerű lakosságnövekedés és a fejlesztések hatására Tiszaszederkényt 1966-ban várossá nyilvánították, ami ezzel az ország 66. városa lett. 

Tiszaújvárosi látkép a víztoronnyal, előtérben a Bartók Béla út, Kazinczy út találkozása, 1966 –  Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény

Józsa Bálint: Anya és lánya c. szobra a Béke út – Széchenyi utca kereszteződésében, 1965 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI

1970-ben aztán a város felvette a Leninváros nevet, Lenin születésének 100. évfordulóján.

Tiszapalkonya módosított részletes rendezési terve, Füle Lajos, 1958 – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény

A tiszaújvárosi városközpont déli, illetve északi oldalának ortogonális képe, Füle Lajos, 1957 – Dokumentációs Központ / Tervtár, VÁTI gyűjtemény

A nagymértékű iparfejlesztés és a gyorsütemű lakásépítések mellett szükségessé vált egy városközpont kialakítása is, ezért ennek rendezésére előkészítő tervpályázatot írtak ki 1975 nyarán. A Sajószögedre vezető forgalmi úttól délre meghatározott városközpont területén olyan vegyes magasságú lakóépület-csoport épült fel a Miskolci Házgyár termékeiből, melynek részben lábakra épült földszinti részein üzletek kaptak kialaktást. A terveket az ÉSZAKTERV vezető építésze, V. Csizy Klára készítette. Ezt követően a szolgáltatások sora is bővült: megépült a TISZA, a Sajó Áruház, a Bükk ABC, 1976-ban átadták a rendelőintézetet; megnyílt a Gelka szerviz, a Patyolat és a Posta is. A város ekkor már két középiskolával, 3 általános iskolával, 7 óvodával, 5 bölcsődével és 3 filmszínházzal rendelkezett, 1981-ben pedig átadták a Városi Tanács épületét (ma Városháza). A nyolcvanas években a fejlődés ütemes kissé lelassult, a kilencvenes években főleg családi házak épültek a Kertváros részen, 1991-ben  a település neve Tiszaújvárosra változott.

Tiszaújváros, magasház a Liszt Ferenc utca - Szederkényi út sarkán, 1963 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény

Tiszaújváros, Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola (ma Kazinczy Ferenc Ált. Isk.), 1963 –  Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény

Tiszaújváros, Lorántffy Zsuzsanna utca, 1963 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI gyűjtemény

Tiszaújváros, Széchenyi utcai üzletsor, 1969 – Dokumentációs Központ / Fotótár, VÁTI

A lokálpatriotizmus szempontjából érdekes lehet összehasonlítani Tiszaújvárost Ajkával. Ajkán a lakosság úgymond kénytelen volt elszenvedni a városrendezést, várostervezést, az az egykori település és központjának teljes szanálásával járt, a “genius loci” (hely szelleme) úgyszólván elhalhatott; helyette a lakosok próbáltak kötődni a helyette kapott új városképhez, otthonokhoz. Tiszaújváros egészen más helyzetből indult: az ipar hívta életre a várost, vonzotta magába a munkásokat, lakosokat, akiknek átlagéletkora 27 év körül volt a ’70-es években. Így maguk választották, alakíthatták a kollektív emlékeiket a várossal kapcsolatban. “Egy-két hónap múltán tősgyökeres leninvárosinak éreztem magam. (...) Mert egy új városban hamarabb lesz lokálpatriótává az ember, mint egy hagyományokkal bíró régiben. Könnyebb a kötődés.” (Tamás, 1979)