Ártner Klára 1932-ben született, fiatalkoráról, életrajzáról azonban keveset tudunk, pedig azon fiatal és tehetséges, generációváltó postaépítészek közé tartozott, akik nevéhez számos egyedi épület fűződik. Köszönhető volt ez egyrészt annak, hogy a POTI viszonylagos önállóságot biztosított kezdő építészei számára is. Az sem elhanyagolható szempont továbbá, hogy Ártner Klára nőként tudott érvényesülni a szakmában, így ez nem meglepő módon visszatérő eleme is volt a vele készült interjúknak.
Azt biztosan tudjuk, hogy 1957-ben végzett a Műszaki Egyetemen a Kiss Tibor vezette Középülettervezési Tanszéken, de már utolsó éves építészmérnök-hallgatóként heti 18 órában dolgozott a postaépületekre, távközlési hálózatokra specializálódott POTInál. Számos pályatársához hasonlóan egyenes út vezetett a diploma megszerzése után a tervezőiroda teljes állásához. A sajtóban először 1959-ben találkozhatunk a nevével, amikor az OKISZ nyilvános tervpályázatára leadott családi ház terve második díjban részesült.[1]
Két évvel később, 1961-ben egy, a postás szakszervezet által szervezett tíznapos Szovjetunióbéli látogatásról érkezett haza: a cikk alapján Artnerre nagy hatással volt Kijev és Moszkva építészete:
„S aztán egy építész, Ártner Klára albumát lapozgatom. Mérnöki pontossággal rajzolt vázlatok a Vörös térről s más nevezetes helyekről, amelyek a következő csoportoknak térképnek is megfelelne. Szinte minden jellemző építmény rajza megtalálható rajta, s aki ezt kezébe veszi, el sem tévedhet a hatalmas téren.”[2]
A POTInál fiatal tervező létére viszonylag nagy önállóságot kapott, s állítása szerint nem érezte úgy, hogy nőként megkülönböztetés érné. 1962-ben már az ő tervei alapján valósult meg a sarkadi, a fóti, a keszthelyi és a pestszentimrei postahivatal.[3]
Az 1963-ban átadott pestszentimrei posta hatalmas előrelépést jelentett az akkor 18 ezer lakosú terület infrastrukturális ellátottságának. Artner Klára épületét „hatalmas üvegházként”[4] írták le a kortársak, és valóban, a téglaépítésű homlokzat hatalmas üvegablakokat fogott közre.
„A tervezőnek világos, célszerű alaprajzot kell készítenie, amely a gyakorlatias követelményeken kívül olcsó és egyszerű szerkezetű. Ez azonban soha nem mehet az igényesség rovására.”[5]
Ekkoriban már férjezett nevét is használta, azonban csak rövidítve: „K. Ártner Klára”-ként. A névhasználat utalhat arra is, hogy az építésznő szerette volna megtartani saját identitását a szakmai közegben, hiszen munkássága ekkor már összekapcsolódott nevével. Férje, Kiss Imre az ÁÉTV-nél dolgozott, de „Kissné Ártner Klára”-ként csak kitüntetések alkalmával jelent meg a neve.
A fiatal építész számára az igazán nagy szakmai kihívást egy olyan postaépület jelentette volna, amely Budapest centrumában épülne és annak technikai berendezéseket is magában foglaló, reprezentatív épületének megtervezésével őt bíznák meg. Folyamatosan képezte magát, figyelemmel kísérte a kurrens építészeti trendeket, külföldi és hazai szakfolyóiratokat olvasott. Kitartásának és szorgalmának köszönhetően 1970-ben már csoportvezető volt a POTInál, 1973-ban pedig építészeti nívódíjat kapott a miskolci Kenderföldi lakótelep (korábban Kilián városrész) 10. számú postaépületéért.[6]
Az építészeti szaksajtó 1968-ban figyelt fel rá, amikor a Badacsonyi Posta épülete bekerült a Magyar Építőművészetbe. Posta természetesen már 1965-66 előtt is működött Badacsonyon, a Balaton megnövekedett turistaforgalma miatt azonban egyre szűkösebbé vált a régi épület. A posta egy ligetes területen áll(t), nem messze tőle található Callmeyer Ferenc több ikonikus épülete is, pl. a Hableány étterem vagy a Poharazó.
Az esetleges bővítésnek már 1960-ban nekiláttak, amit egy beépítési vázlat is bizonyít. Az akkori épület egytraktusos, fafödémes volt és ahogy fogalmaztak „belső tagolása nem felel meg a korszerű postai funkciónak.”. Először bővítéssel próbálkoztak volna, de ezt a városvezetés elvetette. Az 1961-es tervek szerint a szélfogó előtér lépcsőfeljáróra nyílt volna. Az előtérben történt volna a felvétel, a távbeszélés és a fiókbérlők kezelése. Innen nyílt a közönség tér, amit egy kerámiával burkolt vasbeton korláttal akartak elválasztani a felvételi tértől. Kovács Sándornak nagyon szűkös alapterülettel kellett dolgoznia, így egy szintre kellett besűríteni még a kézbesítők asztalait, a vizesblokkot, a csomagtárolót, az akkumulátort és az automata központot is. Eredetileg csak a kémény és a válaszfalak kerültek volna elbontásra, végül azonban a második tervezési fázisban a szanálás mellett döntöttek és csupán két főfalat tartottak meg. A bővítési terv is elvetésre került, 1964-ben pedig már K. Ártner Klára építészmérnököt bízták meg a feladattal.
„Munkája kiindulási elvének azt vallja, hogy a posták középületek, és ezt a jellegüket külsejükben belső berendezésükben egyaránt ki kell fejezniök. A régi postahivatalok és házak zöme öreg, sötét, komor és szűkös. Az igényes jó épület mind a bennük dolgozókra, mind a postai szolgáltatásokat igénybevevőkre hatással van, ezért tágasnak és derüsnek kell lennie.”. [Képes Postás, 1964.01.01.]
Az új, korszerű épületben a földszintet a meglévő épület felhasználásával alakították ki, míg a bővítés emeletráépítéssel történt. Az emeleten kapott helyet a központ, az akkumulátor helyiség, a kirendeltek szobája és a kétszobás hivatalvezetői lakás. A pincébe került a kazánház, a széntároló és a lakáshoz tartozó tároló.
„Az épület a badacsonyi forgalmi útvonal központjában áll, külső megjelenésében ezért reprezentatívnak kell lenni. Ezt hangsúlyozza a földszinti üvegfal, mögötte elhelyezett sárga Reluxa redőny és a vörös almádii kőburkolat.” [PM-1563 Badacsonyi postaépület]
A nyári időszakban egy nyitott-fedett váróba érkezhettek az ügyfelek, míg a téli felvételi hely zárt és fűtött volt. A hivatal jellegzetes megjelenését a nagy üvegfelületek és az emeleti homlokzaton látható fehér betonrács architektúra határozza meg. A főbejárat felett egy neon POSTA felirat kapott helyet. Az ügyféltérben Horváth Sándor keramikus „Hermész-dombormű” című, pirogránit alkotása is helyet kapott.
1979-ben már kivitelezés alatt volt az egyre gyarapodó Tiszaújváros (akkor Leninváros) új postaforgalmi és műszaki épülete, amelynek földszintjére került az új postahivatal, az épületben emellett önkiszolgáló egység, hírlapcsoport, kézbesítők terme, gépterem, műszerészszobák, irodák, raktárhelyiségek, öltöző, pihenő, tisztálkodóhelyiség és 150 adagos étterem is helyett kapott.[7]
Nem csak postaépületekből állt azonban Artner munkássága, ugyanis ő tervezte a Kékestetőn álló TV-URH és mikrohullámú állomás épületét is. Az Y alaprajzú adóépület nem csak az országos televíziós közvetítések hálózatában játszott szerepet, hanem turisztikai célokat is szántak neki, így két (egy nyitott és egy zárt) terasz is készült a látogatók számára. Az épületegyüttes monolit vasbeton szerkezettel készült, homlokzatát strapabíró dryvit burkolatú lamellák borítják. A természetes világítást üvegtégla felületek biztosítják.[8]
1987-ben már vezető tervező, amikor megkapja a POTI a megbízást a Száva utcai torony megtervezésére. Az UVATERVvel együttműködésében tervezett torony a ferihegyi gyorsforgalmi út bejáratánál található. Az épületegyüttes feladata a rádiótelefonok és a vezetékes telefonhálózat közötti kapcsolat megteremtése volt. A tornyot eredetileg úgy képzelték el, hogy egy 100 méter magas betonoszlopra kerül egy 54 méter magas acélszerkezetű torony, a POTIBER nyertes pályázatában azonban már csak egyetlen torony és a köré épített hat épület, valamint az ezeket összekötő nyaktagok szerepeltek.[9]
Az 1970-80-as években Artner nem postai funkciójú épületeket is tervezhetett, ezek közül az 1972-es Római-parti csónakház és az 1982-es Fertő-tavi horgásztanya készült el. Előbbi egy tipikus üdülőépületnek tűnik első látásra, de a lábaknak köszönhetően sikerült némi légiességet kölcsönözni a „betonkockának”.
K. Ártner a rendszerváltást követően az A.S.C. Stúdió Épülettervező és Tanácsadó Kft.-nél dolgozott férjével együtt, egyik utolsó munkája az esztergomi Széchenyi téren található posta épületének rekonstrukciója volt.[10]
[1] Kik nyerték az OKISZ családiház-tervpályázatát? Magyar Nemzet, 1959.05.05.
[2] 50 postásfiatal a Szovjetunióban. Képes Postás, 1961.09.01.
[3] Amire a központi vezetőségi ülés beszámolójából felfigyeltünk… Postás Dolgozó, 1962.11.01.
[4] Posta-„üvegház”. Népszava, 1963.11.05.
[5] Gazdaságos, ízléses postaépületeket kell tervezni. Képes Postás, 1964.01.01.
[6] Művészeti díjak. Déli Hírlap, 1973.12.05.
[7] Szép új postaépületek – javuló munkakörülmények. Postás Dolgozó, 1979.12.01.
[8] Magyar Építőipar, 1982. 1-2. sz.
[9] Szablyár Péter: Toronymagasan – A mi Budapestünk. Budapest, 2007. 52.
[10] Hétfőtől új helyre költözik a Posta. Esztergom és vidéke, 1995.02.02.