műemlékvédelem

Kevés olyan település akad Magyarországon, amely bátran állíthatja magáról, hogy területén az évszázadok során szinte „megállt az idő”, a Nógrád vármegyei Hollókő azonban megtartotta a 17-18. században kialakult hagyományos falusi arculatát, formáját. A település története a 13. századra nyúlik vissza, összefonódva a felette magasodó váréval. A hollókői várat a Kacsics nemzetség tagjai építtették, majd Csák Máté kezébe került. A Széchényi, a Loconczi, majd a Guthi-Ország család után a 16. században bekerült a végvárrendszerbe.

Gazda Anikó 1982-ben nyakába vette fényképezőgépét és munkatársaival bejárta egész Fejér vármegyét, azon belül is 105 települést, hogy karakteres településrészeket vagy építészeti együtteseket találjon. Az összefoglaló alapján főként egy-egy utcát emeltek ki, ahol megmaradtak a népi építészeti stílusban épült lakóházak, de megőrzendőnek ítéltek 16 településközpontot, 6 jól körülhatárolható épületegyüttest, 3 egész települést és 3 összefüggő területet. 

Pécsely egy dombokkal övezett medencében fekszik néhány kilométerre a Balatontól. A falu két település, Nagypécsely és Nemespécsely egyesítésével jött létre 1941-ben, az 1950-es megyerendezésig ráadásul Zala vármegyéhez tartozott. Nagypécsely nagyrészt az óbudai prépostság birtoka volt, de voltak földjei a településen a tihanyi apátságnak és a veszprémi káptalannak is. Nemespécselyen több nemesi család is lakott, köztük a Pécseliek is. A mai Klára-puszta a korszak forrásaiban Kispécselyként szerepelt, ez az elnevezés a 17. század végére azonban teljesen eltűnt.

„Így az […] álló épületeknek történelmi, kultúrtörténeti, vallástörténeti szerepet is vállalniuk kell.”

Bakonyjákó község az Észak-Bakony nyugati szélén fekszik Veszprém vármegyében, a Pápai járásban. Neve a Ják, Jákob keresztnévből származik. A 15. század végéig a nagybirtokos Himfy-család tulajdonában volt, s a település Döbrönte vagy Szarvaskő váráshoz tartozott. A Himfy-család Nagy Lajos király alatt élte virágkorát, az uralkodói kegy alábbhagyása miatt a kitűnő vitézek rablólovagokká züllöttek és fosztogatták a környéket. A 16.

„Vajon ki gondol rá, hogy amit leír, azt itt, Dörgicse alatt, a nádas peremén, egy halvány hajólámpás fényében olvassa valaki? Mégsem ez a legutolsó mesterség a világon – mondom magamnak, s efölött érzett örömömben nem bírok veszteg maradni. Kimászom a fedélzetre. Az éjszaka hűvös, a nádas halkan és mégis hatalmasan susog a hátam mögött; orromat megcsapja a halászlé illata. Két ember, egy borszesztűzhely mellett kuksolva, Magyarország legnagyobb zománcfazekában éjfél óta főzi a halászlevet.” (Örkény István: Csillag című egyperces novellája)